Ne hajszolj! Ragyogj!

„Minél erősebben akarod, minél többször gondolsz rá, minél jobban ráfókuszálsz, annál hamarabb a Tiéd lesz, annál gyorsabban eléred a céljaidat.” – hangzott el sokunk szüleinek, nagyszüleinek, rokonainak, tanárainak, edzőinek szájából nem egyszer, nem kétszer. A vágyott dolog néha összejött, néha nem, ha párkapcsolati viszonylatban nézzük: imádatunk tárgya néha felfigyelt ránk, néha nem, de az én tapasztalataim azt mutatják, hogy amit nagyon görcsösen akartam, szinte megfojtottam a folyamatos ragaszkodásommal, annak sosem lett jó vége. 

A fizikában a tolás, a lökés egy-egy erőhatás, ami taszítást hoz létre, az az valamitől el akarunk távolodni, eltoljuk, ellökjük magunktól. Ha ezt lefordítjuk az energia nyelvére, minél jobban toljuk/nyomjuk valahová/valamire/valakire az energiánkat, az a valami annál távolabb, az a valaki annál kevésbé szeretne majd velünk lenni. Tehát pont az ellenkezőjét érjük el azzal, amit szeretnénk. Ebbe beletartozik a pénz, a kiszemelt férfi/nő, az álommunka, az álomlakás, álomautó, az álomalak, de maga az áloméletünk is. 

Mi lenne, ha abbahagynád ezt a tolást, és elkezdenéd kiárasztani a fényedet? Ha úgy ragyognál, hogy folyamatosan invitálod a pénzt az életedbe, vonzod a könnyedséget, az örömöt, az új lehetőségeket, az új embereket? Ha olyan energiaként léteznél, ami megmutatna Téged mindenkinek, azoknak is, akik még sosem hallottak rólad, és azoknak is, akikről még Te sem hallottál? 

Szeptember 8-ától egy olyan 5 napos programmal várlak reggelente 8 órától, ahol az energiahúzás és az SOP (Lehetőségek szimfóniája) varázslataival formáljuk át a tolás energiáját egy végtelen, folyamatos invitálássá, egy olyan invitálássá, ami által a valódi, ragyogó lényeddel egyre közelebb, és közelebb kerülhetsz a vágyott életed megteremtéséhez.

 

Milyen energia, tér/űr, tudatosság lehetek Én és a Testem, hogy az a két lábon járó ellenállhatatlan energiahúzás és SOP legyek 0-24-ben az örökkévalóságig, aki valójában vagyok?

Milyen energiahúzás lehetek Én és a Testem, aminek senki és semmi sem tud ellenállni?

 

Időpont: 2026. szeptember 8-12.

Kezdés: reggel 8 óra

Helyszín: Online Zoom-on keresztül

Hozzájárulás: 9.990 Ft

25% VIP kedvezmény igénybe vehető, amennyiben Alapozó vagy 2,5 napos Neked megfelelő gazdagság tanfolyamot végeztél nálam.

Facilitátor:
Janki Anikó CF (06205566853)

9990 Ft