Egész életünkben arra treníroztak minket, hogy válaszokat keressünk. Kicsi gyermekkorunktól kezdve mindig megmondták nekünk, hogy mi a helyes, jó megfelelő viselkedés. A szüleink óvtak attól, hogy elbukjunk, ezért inkább olyan választásokat hoztunk, amelyek belül voltak a komfortzónán, kicsi vagy semekkora veszélyt sem jelentettek ránk.
Ezért óvatossá is váltunk, szép lassan eltűnt a vállalkozó kedv, az öröm, a könnyedség. Megtanultuk hogyan idomuljunk másokhoz, sokszor át is adtuk magunkat mások valóságának. Úgy alakítottuk magunkat, hogy be tudjunk illeszkedni.
Én is sokáig irigykedve néztem azokat, akik mertek nagyobbakat választani, mindig megvolt a válaszom, hogy én miért nem tudok úgy élni, ahogy ők. Ha volt párkapcsolatom, akkor azt gondoltam, hogy azoknak, akik egyedül vannak, sokkal könnyebb, hisz nem kell senki felé beszámolni, ha elbuknak senki nem fogja számonkérni őket.
Ha egyedül voltam, azt gondoltam azoknak a könnyebb, akik párkapcsolatban élnek, hisz nekik vannak támogatóik, van, akivel összedughatják a fejüket. Együtt minden könnyebb!
Ismerősek ezek az érzések, megtapasztalások?
Ha kifogásokat keresel, mindig meg fogod őket találni! Milyen lenne, ha elkezdenéd kérni a lehetőségeket a válaszaid helyett? Milyen lenne, ha kidobnád a kukába az összes tudásodat magadról, a lehetőségeidről? Milyen lenne, ha minden nap őrült izgalommal ébrednél, hogy ma mit teremthetsz? Ki lehetsz ma, és milyen csodás kalandokban lehet részed?
Észrevetted, hogy ahogy olvastad a szöveg elejét, majd a második felét, megváltozott az ahogyan érzed magad a bőrödben? Izgatottabbá, lelkesebbé váltál? Pedig csak egy pici dolog módosult, nem volt benne nagy ördöngősség: a válaszok, kikövetkeztetések helyett kérdéseket tettem fel.
Milyen lenne, ha egy napig mindent megkérdőjeleznél az életedben? Bármi történik, feltennéd a kérdést: Ez igaz? Ebben biztos lehetek? Mi van, ha nem? Mi más is lehetséges még, amit eddig elképzelni sem tudtam?
